- Ame-chan, rögtön chipset akarsz enni ebéd után? – kérdezi anyu csípőre tett kézzel, mímelt szigorú arccal. – El fogsz hízni!
- Örülhetnél – vágom rá. – Legalább nem leszek anorexiás!
Anyu elneveti magát, apu pedig – aki eddig hallgatta a beszélgetésünket – folytatja a pózoló Ami fényképezését. Amunak lassan haza kellene érnie. Bár Tadase hazakíséri, szóval ki tudja, mikor érkezik meg. Ahogy eszembe jutnak a neveink, ismét elgondolkozok, anyuék nem tudtak volna valamivel fantáziadúsabb neveket adni nekünk? Amu, Ame, Ami… ez azért valamilyen szinten fárasztó. De nem baj, ezt kell szeretni.
Felsietek a lépcsőn és egyenesen a szobám felé veszem az irányt. Becsukom magam után az ajtót, és nekidőlök. Ikuto, mint minden nap, az ágyamon fekszik és az egyik mangámat olvassa. Még jó, hogy az évek során sikerült felhalmoznom jó pár sorozatot. Egy pillanatra lehunyom a szemem és alig feltűnően egy mély levegőt veszek. Bár Ikuto már több mint egy hete a szobámban vendégeskedik, még mindig nem tudtam hozzászokni a közelségéhez. És bár a szívem legmélyén mindig is arra vágytam, hogy vele lehessek, ez most olyan fura, és valamiért próbálok úgy tenni, mintha nem különösebben örülnék a jelenlétének. Ez is része az én makacs jellememnek. De tudom, hogy a fekete macska tökéletesen átlát rajtam. Ezért is viselkedik velem ilyen közvetlenül.
Szép ívesen az ágyra dobom a chipset, pont Ikuto elé a mangára, majd a srác leendő énje felé fordulok.
- Yoru, ha szeretnéd, hozhatok fel neked szardíniát – mondom kedvesen. A kis vacak szeme felcsillan.
- Szardínyia? Jujj, tényleg kaphatok?! Ikuto, sose menjünk el innen ~nya!!
Elnevetem magam. Yoru olyan aranyos, és nagyon jól megvan Tsukival. Várjunk csak… hol vannak a védelmező chara-im? A kis vámpír Tsuki itt van, de a többiek…
- Tsuki, hol vannak a többiek? – kérdezem meglepetten.
- Kiseki elrángatta őket valami megbeszélésre. Én kerek-perec megmondtam neki, hogy nem megyek, a többiek viszont meghunyászkodtak és engedtek neki.
- Ugyanolyan makacs, mint a gazdája – jegyzi meg Ikuto mosolyogva, majd kinyitja a chipset.
- Hmm! – fordulok el tőle, és azzal a lendülettel el is hagyom a szobát, hogy beszerezzem a Yorunak ígért szardíniát. Lent a konyhában mindent átkutatok. Eltűnök a hűtőszekrényben, a konyhaszekrényben, de úgy tűnik a szardínia igazán élvezi a bújócskát, és nem szándékszik megmutatkozni nekem. – Anyu! Merre van a konzerv szardínia, amit vettünk ma?
- A szatyorban, még nem pakoltam el. De nem értem, miért kérted, hogy vegyünk, hisz ha jól tudom, te nem szereted.
Zavartan mosolyogva oldalazok el a bevásárlószatyorig, majd mélyfúrásmódba kapcsolva átkutatom, és meg is találom a gonoszul rejtőzködő szardíniakonzervet. A nevető Ami előtt meghajlok, apu elkattint egy fotót, ami kivételesen engem ábrázol (igen, a mostanában készülő képek 85%-a Ami különböző sztárpózait örökíti meg, ikertestvéremmel, Amuval nem igazán rajongunk ezért a fotózkodásért), majd újra felsietek a szobámba.
- Nézd mit hoztam neked, Yoru! – kiáltom vidáman és az egyik szardíniát az uszonyánál fogva felkínálom a kicsi cicusnak.
- Szardííínyia ~nyaa!! – szakad ki a kis pamacsból egy örömteli kiáltás, és rávetné magát a darab halra, ha nem rántanám el előle. Ezzel a mozdulattal beljebb is csusszanok a szobába. Így játszok a kis drágával egy keveset. Csak közben nem figyelek egy nagyobbacska macskára. Aztán mikor az ágy elé érek, ez a bizonyos nagyobbacska macska egy pillanat alatt elkapja a derekam, leránt maga mellé, és teljesen fölém hajol, a két kezére a fejem mellett támaszkodik. A szardínia kirepül a kezemből egyenesen Yoru mancsai közé.
- Velem nem akarsz játszadozni egy kicsit, Ame? – kérdezi kajánul hangsúlyozva.
- Ik…Ikuto…
Csak most ne nyisson be senki… ezt nem tudnám kimagyarázni.
És persze ilyenkor kell kivágódnia az ajtónak…
- Randi!! – ront be Amu üvöltözve, mint egy őrült. – Randi!! Randim lesz Tadase-kunnal!! Ame, mit vegyek fe… Ti meg mit csináltok?
- Mint látod, éppen megzavartál valamit – mondja Ikuto tárgyilagos hangon. – Ezért ha megbocsátasz…
- Amu-chan, Ame-chan – halljuk anyu hangját, ahogy jön fel a lépcsőn. A pillanat tizedrésze alatt lököm le magamról az ágyra Ikutot, és terítem rá a takarót. Pont időben, hogy anyu ne vegye észre a jelenlétét. – Indulunk Ami-channal és apával Utau-chan koncertjére. Biztos nincs kedvetek jönni?
Ikuto – csak hogy szórakozzon – ebben a pillanatban böki meg a derekamat, holott nagyon jól tudja, hogy ott csikis vagyok (igen, ez egy számomra nagyon zavaró jelenet kapcsán került napvilágra a fekete macska számára). Én persze rögtön, reflexszerűen összerándulok, és azzal a lendülettel bele is könyökölök a srác hasába, utóbbit nem éppen véletlenül.
- Mi a baj, Ame-chan? – kérdezi anyu meglepetten.
- Semmi – simítok ki az arcomból egy égszínkék tincset. – Menjetek nyugodtan, mi megleszünk itthon kettesben. Bár ahogy hallom egyedül leszek, ugyanis a mi Amunknak randevúja lesz Tadase-kunnal.
- Csak apátoknak ne mondjátok meg, kicsit össze fog omlani – kacsint ránk játékosan anyu.
- Persze, anya! – biccentünk. Amíg meg nem halljuk a kocsi motorjának ismerős berregését, senki sem mozdul. A könyököm továbbra is elfoglalja méltó helyét Ikuto hasában. Mikor elhal az autó zaja, Amu megkönnyebbülten simít ki az arcából egy kósza rózsaszín tincset.
- Ez közel volt – sóhajtja.
- Nagyon – mondom, és hátradőlök, teljesen elfeledkezve arról, hogy Ikuto ott van. És amikor érzem, hogy valami van alattam, egy pillanat alatt elpenderülök onnan. A macskasrác rögtön lelöki magáról a takarót.
- Kezdem ezt unni – jelenti ki, ahogy megvizsgálja, mennyire maradt épen a chips, miután nem egyszer meg lett nyomorgatva az anyuval folytatott beszélgetés alatt.
- Lehetnél hálásabb is!! – kiáltom. – Több, mint egy hete itt rejtegetünk, és még egy köszönömöt se tudsz kipréselni magadból!
- Kösz – mondja nemtörődöm hangon a fekete macska, és ebben a pillanatban képes lennék belerúgni egy akkorát, hogy a ruhásszekrényembe repül, de nem fogom összegyűrni a ruháimat, ennyit nem ér meg az egész.
- Rendben, Amu, nézzük át a szekrényeket, mégis mit vehetnél fel a randira.
Amíg mi Amuval átkutatjuk a szekrényeket, majd ruhapróbát tartunk, Ikuto kegyetlenül osztja a különféle kommentárokat, amik mindig úgy végződnek, hogy az éppen próbált ruha nem jó. Pechére nem a legjobb kedvünkben talál, így hamar elküldjük melegebb éghajlatra. A macska meg fogja magát és Yoru társaságában levonul a nappaliba tv-zni.
- Sok szerencsét, Amu! – mondom ikremnek, elbúcsúzunk, ő pedig elrohan a találka helyére.
- Újra kettesben – mosolyodik el Ikuto, és átölel hátulról.
- Ikuto… – kezdem félénken.
- Hm?
- El akarsz menni fürdeni? Anyuék még egy órán át távol lesznek, így van időd lezuhanyozni, és tudok adni neked tiszta ruhákat. Apunak vannak ruhái, amiket nem hord, mert a mosásnál összementek egy kicsit. Ahogy elnézlek téged, rád pont jók lesznek.
Érzem, hogy fokozatosan elpirulok. Ha Ikuto nagyon szemét akar lenni, kiforgathatja a szavaimat, hogy én végig csak a testét figyeltem, meg kihozhat belőle bármi arcpirító megjegyzést, ami most nagyon nem esne jól. De Ikuto csak elmosolyodik.
- Köszönöm, az jólesne.
Átkutatom a ruhák után apu szekrényét, majd megmutatom Ikutonak a fürdőszobát. Ahogy a srác elhúzza a zuhanyfülke ajtaját, furcsa kifejezés ül ki az arcára.
- Mi a baj? – kérdezem meglepetten.
- Ez olyan szűk…
- Miről beszélsz? Szerintem pont elég tágas – nézek be a válla fölött a fülkébe.
- De két személynek igenis szűk! – kukacoskodik. Ez az a pillanat, mikor egyszerűen egy ”Hülye macska!!” kiáltással belököm a zuhanyfülkébe, és rácsukom az ajtaját.
- Még rajtam vannak a ruháim…
- Ez van!
Egy perc múlva résre nyílik az ajtó, és Ikuto kinyújtja a ruháit.
- Ne leskelődj! – figyelmeztet.
- Mintha akarnék!! – vágom rá, és egy agresszív mozdulattal kirántom a kezéből a ruhákat.
Bevágom őket a szennyes-tartóba, majd kimegyek a fürdőszobából és megszokásból becsukom az ajtót. És a következő pillanatban, mikor már a lépcsőn indulok lefele, egy másik ajtó csukódását hallom. A bejárati ajtóét. Amu?… Nem ő nem lehet még itthon. Jajj, csak nem…
- Ame-chan, itthon vagyunk!
- Anya?!
Apa már jön fel, és egyenesen a fürdőszoba felé tart. Tigrisugrással vetem magam elé, és a kilincset lenyomva rögtön becsusszanok a fürdőszobába, majd azonnal bekattintom a zárat.
- Ame-chan, mire véljem ezt? – kérdezi szoborrá dermedve apu. Csak egy kicsit döbbent le…
- Már rég el akartam menni fürdeni, csak nem jutottam el odáig, de most ha már itt vagyok, akkor lefürdök – hadarom, és hálát adok az égnek, hogy nem anyu jött, mert neki rögtön feltűnne, hogy hazudok.
- De hát… eddig is folyt a víz… Azt hittem Amu-chan fürdik.
- Biztos félrehallottad! – vágom rá. – Amúgy is, Amu Tada… Mármint, a védelmezőkkel van.
- Az jó, de most is hallom a vízcsobogást.
- Igen, mivel fél perce nyitottam meg a zuhanyt.
Látom a lelki szemeim előtt, ahogy apa tanácstalanul megvonja a vállát, majd elmegy.
- Ez meleg volt.
- Nem azt mondtad, hogy kilencig nem érnek haza? – kérdezi egy hang a hátam mögül, mire egy pillanat alatt megpördülök a tengelyem körül. És szembetalálkozok a csurom vizes Ikutoval, aki csak egy törülköző mögé rejti azt, amit a kicsi lánynak nem igazán szabadna látnia.
- E…Ezt hittem, hisz… hisz a koncertnek fél nyo… nyolckor lett volna vége elméletileg, de… de úgy tűnik, előbb eljöttek, va… vagy nem tudom… Te… Te végeztél is?
Az arcom színe most egy paradicsom vörösségével vetekszik, az biztos. És abban a pillanatban leesik, hogy az az én törülközőm a fiú ágyéka tájékán.
- Nem, csak tusfürdőt szerettem volna kérni.
- Basszus, az az én törülközőm!!
- Tudom, láttam rajta a neved, azért ezt vettem el – tudatja velem tárgyilagosan. – Nem adtál nekem másikat, és gondolom nagyon nem örültél volna, ha a családod egy másik tagjának törülközőjét használnám.
Még jó, hogy anyu belehímezte mindegyik törülközőbe a tulajdonos nevét… Megragadom a mosdókagylón levő tusfürdőt és hozzávágom a fiúhoz. Fél kézzel elkapja.
- Megkérhetlek, hogy most fordulj el? – tudakolja meg.
Sértetten fujtatok, majd hátat fordítok neki. Mikor hallom, hogy a zuhany ajtaja becsukódik, odamegyek a fülke elé, leülök a tövébe, és nekidőlök az ajtónak. Elmerengve nézem a fehér kőpadlót, a körmömmel céltalanul kapirgálom az elnyűtt szőnyeget, amire fürdés után lépünk ki.
Egy pillanat… Azt mondtam apunak, hogy most fürdök, tehát később már nem mehetek el, mert azzal összeomlana az álca. Tehát nekem is el kell mennem zuhanyozni. De…
Hallom, ahogy Ikuto elzárja a zuhanycsapot.
- Ikuto…
- Hm?
- Most nekem is le kellene zuhanyoznom, mert a pillanatnyi álca miatt később nem igazán mehetek el fürdeni. Bent maradnál egy kicsit, hogy levehessem a ruháimat?
- Rendben.
- Komolyan gondolom! Nehogy leskelődj, vagy bármi…
- Én is komolyan gondolom. Nem akarok semmi olyat tenni, amitől meggyűlölnél. Addig a fal felé fordulok, de siess.
Ahogy a sárga üvegű ajtóra nézek, homályosan látom Ikuto alakját. És valóban, a fiú a fal felé fordul, és csak arra vár, hogy szóljak, kijöhet. Gyorsan leveszem a ruháimat, és a szennyes-kosárban tornyosuló ruhahalom tetejére hajítom. Aztán nyúlok a törülközőmért, hogy magam köré csavarjam, amikor hirtelen az eszembe ötlik a kép, ahogy Ikuto ott áll… Inkább Amu törülközőjét használom most. Belebugyolálom magam gyorsan, majd szólok a fekete macskának, hogy jöhet.
- Megkaphatnám a törülközőt és a ruhákat?
- Hát persze!
Felragadom a kért dolgokat, és benyújtom neki a fal és az ajtó közti szűk résen. Ikuto nem olyan rossz, mint azt a védelmezők gondolják. Bár szeret velem szórakozni, néha még azt is mondhatnám, hogy gonoszkodni, de amikor bajban vagyok, akkor mindig a segítségemre siet, figyelmen kívül hagyva, hogy mi valójában ellenségek vagyunk. Pedig ő figyelmeztet mindig erre. Hogy ne felejtsem el, mi nem egy oldalon állunk. De akkor miért olyan kedves velem? És mégis mit érzek Ikuto iránt? Miért ajánlottam fel neki, hogy töltse nálunk a napjait, amíg jobban nem lesz? Hisz hatalmas bajba kerülhetek, ha ez kiderül. De engem ez sem érdekel, csak segíteni akarok neki. Nem akarok mást, csak hogy mosolyogjon.
Emlékszem arra az estére. Hazafelé tartottam, mikor Yoru lóhalálában lebegett felénk.
- Ame ~nya!! Ikuto nagy bajban van!! – sipítozta. – Kérlek ~nyaa! Kérlek, gyere gyorsan!! Mondtam neki, hogy ne aludjon el, de nem bírja ~nyaa!!
A kis vacak a vidámparkba vezetett, ahova pár hónapja Ikuto vitt el (és ennek kapcsán meg is említette a védelmezőknek egyik nap, amikor véletlenül egy helyen voltunk mindannyian, hogy az volt az első randink… ráadásul Utau is ott volt, és kis híján meg is nyúzott engem…). Nem láttam senkit, de Yoru egy pillanat alatt megragadta a kezemet, és az üvegház felé rángatott. Ikuto ott bent feküdt eszméletlenül, majdnem halálra fagyva. Nehezen vette a levegőt, az arcán izzadtságcseppek gyöngyöztek. Bár a fiú sokkal nehezebb, mint én, valahogy gyűjtöttem elég erőt, hogy félig a vállamra emeljem, és hazahozzam, igaz, a cipője orra kicsit elkopott a betonnal való nem éppen kellemes viszonytól. Aztán befektettem az ágyamba, és próbáltam levinni a lázát. És most már ott tartunk, hogy minden este páros lábbal kell kirúgnom az ágyamból, hogy egyedül alhassak, aminek reggel mindig az a vége, hogy rájövök, míg aludtam, bemászott mellém. Rosszabb esetben plüssmackó módjára átölel engem, akkor viszont általában nagyot repül az ágy mellett sorakozó babzsák-fotelokra, amiken alapból aludnia kellene.
- Kész vagyok, mehetsz – lép ki a zuhanyfülkéből Ikuto. Ahogy végignézek rajta, rájövök, neki sokkal jobban áll ez a fehér ing és sötétkékes nadrág, mint apának.
- Sietek – ígérem, majd gyorsan belépek a zuhany alá és becsukom az ajtót. Aztán rájövök, hogy itt csurom víz lesz a törülközőm. – Umm… Ikuto…
- Hm?
- Megkérhetlek, hogy majd add oda nekem a törülközőm? – kérdezem szelíden, és kis rést nyitok, hogy kiadjam neki az utóbb említett dolgot.
- Aha, de tényleg siess!
Gyorsan megmosom derékig érő hajamat, letusolok, majd megkérem Ikutot, hogy adja be a törülközőmet. És ebben a pillanatban jövök rá, hogy nem hoztam magammal semmilyen ruhát, hisz alapból nem is én akartam fürdeni.
- Umm… Ikuto… megkérhetlek, hogy ne nézz majd annyira?
- Miért? – kérdezi alig figyelve, a mosógépen ülve.
- Mert nem hoztam ruhát magammal, és…
Kilépek a törülközőbe csavarva. A srác rögtön felkapja a fejét, érdeklődve néz végig rajtam, arcán kaján mosoly jelenik meg.
- Butus, butus, butus – pöcköli meg a homlokomat, macskafülei és -farka megjelenik. – Ezzel életed egyik legnagyobb hibáját követted el.
- Mooo!! Ikuto!!
- Ne visítsd a nevem, a végén még feltűnik valakinek – susogja gonoszul. – És annak ugyebár egyikünk sem örülne, igaz? – ezzel közel hajol az arcomhoz. Az orrunk már majdnem összeér.
- Túl közel – nyögöm.
- Ugyan már, hisz éjszaka vagyok közelebb is hozzád – suttogja a fülembe. Aztán hirtelen gyengéden megharapja, és gyorsan elhúzódik tőlem.
- Ááá!! Hülye macsk…
- Nee-chan! – szólal meg Ami a fürdőszoba ajtaja előtt állva. A hangja tompán hallatszik be hozzánk. – Mikoj jössz máj ki? Pancsikájni akajoook!!
- Öt perc, addig menj le tévézni, rendben? Nézd meg Utau egyik kazettáját.
Ami arca most minden bizonnyal felragyog, és rögtön elfelejti, hogy ő alapból pancsikálni akart. Amint hallom, hogy sietve eltrappol, hogy megnézhesse a kazettát, résnyire nyitom az ajtót, és kilesek a folyosóra. Egy lélek se jár erre.
- Gyorsan kell mennünk, nehogy valaki meglásson! – mondom Ikutonak, aki nemtörődömön bólint. Már eltűntek a macskaság jelei. Kinyitom teljesen az ajtót, majd magam előtt elkezdem terelgetni a srácot. A szobám előtt megtorpanok. Porszívó zúgása hallatszik ki. Egy pillanat alatt megpördülök a tengelyem körül, és Amu szobája felé kezdem lökdösni Ikutot. Persze ő a küszöbben felbukik, hanyatt esik, én benne botlok el, és ráesek. Mindezt olyan művészien rendezzük le, hogy sikerül elérnem, hogy a törülköző ne csússzon le rólam.
- Ha az előző közel volt, akkor erre mit mondasz? – kérdezi gonosz mosollyal Ikuto, és hogy rátegyen erre az egészre még egy lapáttal, átölel. Közben hallom, ahogy valaki jön fel a lépcsőn, így gyorsan berúgom az ajtót. Halk nyekkenés, majd tompa puffanás jelzi, hogy sikerült annak a bizonyos alaknak az orrára csapnom, és az alak el is terült a földön.
- Ki volt ez?! – vágódik ki az ajtó, és szembetalálkozunk az elborult arcú Amuval, mögötte pedig ott áll Tadase, aki éppen Amival beszélget, így nem lát minket. Mellesleg halkan megjegyezném, hogy Ami éppen Utau-ról áradozik a fiúnak.
- Már megint megzavarsz minket – sóhajt Ikuto, és rosszallón megcsóválja a fejét. Amu egy pillanat alatt felfogja, hogy mi a helyzet, és becsapja az ajtót.
- Valami baj van, Amu-chan? – kopogtat be Tadase.
- Semmi, csak rendet kell raknom. Egy pillanat! – kiáltja ki, majd kiprésel magából egy zavart nevetést. Aztán elborult arccal fordul felénk. – Ti meg mit csináltok?!
Tényleg nagyon röviden vázolom neki az esetet, közben megpróbálom kibogozom magam Ikuto öleléséből, aki nem igazán akar elengedni engem. Amu összecsikorgatja a fogait.
- Most erre nem érünk rá!! – csattan fel.
Ezzel mindkettőnket bevág az igazán szűk ruhásszekrénybe. Egy tompa nyikkanással tudom csak kommentálni, mikor Ikuto teljes súlyával landol rajtam, ugyanis Amunak sikerült úgy rendeznie, hogy én kerüljek alulra, de a törülköző varázslatos módon még mindig rajtam van.
- És maradjatok csendben! – figyelmeztet szigorú arccal Amu.
- De…! – ellenkeznék, ám a lány ránk csapja a szekrényajtót, a fennmaradó hely pedig nem elég, hogy helycserés támadást vessünk be Ikutoval, így maradok alul. – Ikuto – nyögöm. – Nem tudnál egy kicsit úgy helyezkedni, hogy kevesebb súllyal nehezedj rám? Kezdem nem érezni a tagjaimat. Teljesen zsibbadok.
- Sajnálom, de nem kivitelezhető terv – jelenti ki. – Ha egy incurka-pincurka egérfarknyit mozdulok, az ajtó kinyílik és a kis király előtt lelepleződünk.
- De egyre nehezebben kapok levegőt – tudatom a fiúval.
- El lehetne oszlatni Ikuto súlyát, hogy ne mind egy pontra koncentrálódjon ~nyaa – szólal meg Yoru, és most nem is mond hülyeséget. – De ezt csak egy módon lehet megoldani…
Ikuto és Yoru összenéznek, elvigyorodnak, és gonoszul csillogó szemmel néznek rám. Miért lett nekem hirtelen ilyen rossz érzésem?
Igen, Yoru ötlete a súlyeloszlatásról valóban megoldotta a problémát, ugyanis már kapok levegőt. Csakhogy a megvalósítás különösen érdekes és egyben arcpirító, tekintve, hogy Ikuto most teljes testhosszban rajtam fekszik, így csakugyan nem csak egy pontra koncentrálódik a súlya. Az arcom vörössége se egy pontra koncentrálódik, hanem az egészre.
- Csak én érzem kellemetlenül magam? – kérdezem fojtott hangon.
- Én nagyon kellemesen érzem magam – mondja Ikuto, majd a mellkasomra hajtja a fejét, és lehunyja a szemeit. Csak nem aludni akar ez a macskadémon?? – Miért ver ilyen hevesen a szíved? – tudakolja lágy hangon a fiú, de nem emelné fel a fejét.
- Ne… Nem is ver hevesen a szívem! – vágom rá zsigerből.
- Akkor ezt hallgasd: dumm-dumm, dumm-dumm…
Ahogy hallgatom Ikuto hangját, amint a szívverésemet utánozza, mellé halkan dobol a tenyeremben, valami megmagyarázhatatlan békesség önt el.
- Lassul a szívverésed – lepődik meg Ikuto. – Rosszul érzed magad?
- Nem, semmi baj – mosolyodok el.
- Szeretlek, Amu-chan – halljuk Tadase hangját.
- ”Szeretlek, Amu-chan” – parodizálja Ikuto a fiút, mire majdnem elnevetem magam.
- Tadase-kun – rebegi Amu.
- Nyaaa~ – nyávog ki Yoru a szekrényből, mire olyat rándulok, hogy Ikuto hasa keserüli meg.
- Hülye! – szisszenek fel és a markomba kapom a kis vacakot.
- Mi volt ez az előbb? – szűrődik be Tadase hangja.
- Micsoda? – tetteti a tudatlant Amu.
- Mintha macska nyávogott volna a szekrényben – és hirtelen közeledő léptek hangja hallatszik. Elkerekedik a szemem. Nem akarom, hogy meglásson minket Tadase ilyen testhelyzetben, ráadásul én még mindig törülközőben vagyok. Az egyik polcon megpillantok egy takarót, és gyorsan magunkra rántom. De hogy ne legyen feltűnő, hogy mennyire kidudorodik ott valami, magamhoz ölelem Ikutot még jobban. Kinyílik az ajtó, és Tadase nem lát mást, csak egy nagy kupacot, amit egy takaró fed. – Lehet, hogy csak képzelődtem.
Ahogy Ikuto teljesen rám hajol, a haja megcsiklandozza az orromat, így tüsszentésre ingerel, ami most nem éppen szerencsés dolog. Amennyire a fiú súlya engedi, mély levegőt veszek, hogy visszafogjam. Ahogy a fekete macska rájön, mi a baj, befogja az orromat, amiért nagyon hálás vagyok neki. Csak Tadase ne vegyen észre minket…
- Ennél közelebb már nem is lehetnénk egymáshoz – sóhajtok.
- Azt hiszed? – vonja fel Ikuto az egyik szemöldökét.
- Mire gondolsz?
- Tudod te azt nagyon jól.
Idő, amíg leesik, mire utalgat a fekete macska. Az arcom fokozatosan változik, ahogy a felismerés belém hasít. Ez a srác arra gondol.
- Nekomi…
…mi hentai!! – visítanám, ha a fiú nem fogná be a számat.
- Ez most nem tanácsos, édesem, majd ha Tadase elhúz. Addig próbáld meg magadban tartani, oké?
- Ha nem lenne kint Tadase, most nagyot kapnál! – sziszegem. Ikuto arcán gonosz mosoly jelenik meg, majd mikor hallja, hogy a szekrény ajtaja ismét becsukódott, lelöki a nehéz és meleg takarót, végül előtűnő macskafarkával megcirógatja az arcomat. – Addig vidd el innen, amíg meg nem fojtalak, perverz dög!
- Tudod egyáltalán, hogy mit jelent a perverz?
- Persze hogy tudom!
- De azt tudod-e, hogy valójában ki a perverz?
- Valójában?
- Igen – bólint a fiú, majd közel hajol a fülemhez. – Az igazi perverzek odamennek hozzád, mikor alszol, és bámulnak, és közben vigyorognak. Csakúgy, mint te engem.
- De… De én nem is vigyorogtam!! – védekezek egyből.
- Tehát elismered, hogy bámultál? – neveti el magát halkan a fiú, mire elborul az arcom. – Jól van, csak vicceltem. De határozottan érzem, hogy a törülköződ átáztatta az inget.
- Még egy szó, és esküszöm, kirúglak a szobába, egyenesen Tadase elé! – sziszegem, mire Ikuto gyanúsan elhallgat. Mibe, hogy csak azon gondolkozik, mivel fizesse vissza ezt nekem?
Szép lassan telik az idő, egyre kevésbé bírom Ikutot, kezd nagyon nehéz lenni. Ha Tadase nem húz el a francba negyed órán belül, én lerúgom magamról ezt a macskát, kimegyek a szekrényből, és hazáig rugdosom azt a szőke herceget. Igaz, a herceget nem szabad mondani… De akkor is!! Aztán eszembe jut, hogy még mindig csak egy szál törülköző van rajtam… Kit érdekel?! Akkor is elrugdosom!
- Nyaa, megkérdezhetem, hogy miért kezdtél el mozogni? – méltatlankodik Ikuto, mikor megpróbálok úgy behelyezkedni, hogy elég vér jusson a bal lábamba.
- Bocsánat, hogy így nem vagyok elég kényelmes őkelmének – jegyzem meg epésen.
A fekete macska elkezdi keresni a számára legkényelmesebb helyzetet, csakhogy…
- Ikuto… légyszi ezt most fejezd be – kérem.
- Miért?
- Mert ahogy mocorogsz, félrecsúszik a törülköző…
- Valóban? – mosolyodik el macskásan, a szeme gonoszul megcsillan.
- Ne merészeld!
- Későre jár, azt hiszem, nekem indulnom kell – halljuk Tadase hangját, mire egy megkönnyebbült sóhaj szakad fel belőlem.
- Kikísérlek, Tadase-kun – mondja Amu, majd már csak az ajtó csukódását, és a zár halk kattanását halljuk. És beindul a háború.
- Szállj le rólam!! – csattanok fel, és lelököm magamról Ikutot, aki viszont görcsösen kapaszkodik belém. És a törülköző egyre veszélyesebben jön le rólam. – Engedj el, te nekomimi hentai!!
- De ne rugdoss már!! – panaszkodik Ikuto.
- Akkor szállj már le rólam, és ne szorongass!!
Valami furcsa reccsenés hallatszik. És abban a pillanatban, hogy sikerül lerugdalnom magamról Ikutot, a szekrény megindul és elvágódik a földön. Hatalmas robaj, a fekete macskával összekoccan a fejünk, Yoru meg felkenődik a szekrény új tetejére. Ikuto üvölt, én visítok, Yoru szintúgy, csak ő a röhögéstől.
- Felborultunk – jelentem ki. – Ráadásul pont az ajtó került a padlóra.
- Hogy mi?! – döbben le a fekete macska. – Ezzel azt akarod mondani, hogy be vagyunk zárva?
- Mi a baj, csak nem vagy klausztrofóbiás? – tudakolom gonoszul.
És Ikutonak ebben a pillanatban leesik, hogy tényleg be vagyunk zárva. Félig nyávogva, félig üvöltve követeli, hogy engedjék ki. És mindeközben, mint egy őrült, kaparja a szekrény oldalát.
- Ikuto, állj már leeee!! – visítom.
- Ikuto!! CHARANARIII!! – kiáltja Yoru, mire a következő percben egy meztelen hasú macska köt ki mellettem, én meg még mindig próbálom magamra igazítani a szerencsétlen törülközőt.
Ikuto karmolásra lendíti a kezét, amelyiken azok a hatalmas karmok vannak, mire megfagy az ereimben a vér. Ha tönkretesszük Amu szekrényét, nem csak ő fog megölni minket, hanem anyu és apu is. Egy pillanat alatt elkapom a kezét, majd megpróbálom leállítani a behisztizett srácot, amit a szekrény szélessége miatt lapos kúszásban kell elintéznem. Ötpercnyi hadakozás után végre ott ülök Ikuto hasán, a törülköző csodás módon még mindig rajtam van, és a szekrény aljára szorítom a fiú csuklóját.
- Na most ki a perverz? – kérdezi Ikuto, mikor végre meg tud nyugodni egy percre.
- Itt meg mi történt? – hallom Amu döbbent hangját.
- Nagyon gyorsan állítsd fel a szekrényt, mielőtt Ikuto teljesen elpusztítja! – kiáltom kétségbeesetten.
- De én nem bírom el!
- De ha átváltozol Rannal, akkor igen!
- Ran! Charanari! Atashi no kokoro… unlock!
A szekrény megremeg. Ezek szerint Amu akcióba lendült. De mi még mindig az ajtón vagyunk, és ha Amu felállítja…
- Ne, Amu, állj! – visítom, de már késő. A szekrény nagy döndüléssel visszakerül a helyére, mi meg kivágódunk, és gyönyörű bukfencben landolunk a szőnyegen. És persze megint ÉN vagyok alul. Köszönöm, a gerincem meg még inkább.
- Ruháá-á-áát – halálhörgöm.
- Ame-chan, itt vagy? – kopogtat anyu Amu szobájának ajtaján, majd belép. Ikutot egy pillanat alatt begurítjuk ikernővérem ágya alá.
- Anyu, miért kell ilyen későn porszívóznod?! – kérdezem méltatlankodva.
- Tudod, délután kitakarítottam az egész lakást, csak a te szobádra nem jutott idő, így most azt is kitakarítottam. Egy pillanat, Ame, te miért vagy még törülközőben?
- Nem lényeges – vágom rá, majd átmegyek a szobámba, hogy nyugodtan átöltözhessek abban a tudatban, hogy Ikuto Amu ágya alatt lapul. Találomra kiveszek a szekrényem fiókjából egy fehérneműt, majd a pizsamám után kezdek kutatni. Mivel Ikuto átlagosan délig alszik, nem az ágyban, a takaró alatt tartom a pizsimet, hanem mindig ledobom valahova. A székemre ledobva találom meg. Felhúzom a felsőt, és elkezdem begombolni. A harmadik gomb hiányzik, már vagy egy hónapja elhagytam, de mindig elfelejtek felvarrni egy másikat.
- Milyen szép bugyi.
Összerezzenek, kiesik a kezemből a pizsamanadrágom. Megpördülök a tengelyem körül.
- Hee?! Ikuto?!
A fiú elmosolyodik, majd leveti magát az ágyamra. Nem is zavartatja magát. Az arcom fokozatosan elborul. Felragadom a földről az egyik babzsák-fotelt, és belevágom a srác képébe. Amíg levakarja az arcáról, addig én fel tudok rendesen öltözni. Közben hallom, hogy korog a macska gyomra.
- Nem kapsz vacsorát! – jelentem ki, majd elhagyom a szobát, és becsapom magam mögött az ajtót. Miért szórakozik ennyire velem? És én miért húzom fel magam ennyire? De bármennyire is mérges vagyok, meg kell etetnem. Az kegyetlen lenne, ha hagynám éhezni, és amúgy is… hallgathatnám egész éjszaka a gyomorkorgását. Ő aludna, az biztos, de én nem tudnék…
- Ame-chan, Amu-chan, vacsora! – kiált fel anyu.
- Megyek! – kiáltjuk egyszerre.
A vacsora kellemesen telik, beszélgetünk, anyuék mesélnek arról, Ami mennyire élvezte a koncertet. Amikor a négyéves kislány elkezdi énekelni Utau új dalát, a Heartful songot, anyu és apu rögtön fotózásnak és bíztatásnak lát. Elveszek egy tányért, szedek rá a vacsorából, majd feltűnés nélkül felviszem a szobámba, közben benyúlok egy fonalgombolyagot.
Mikor benyitok a szobámba, látom, Ikuto még mindig az ágyamon fekszik és egy újabb mangát olvas. Becsukom az ajtót, leteszem az asztalra a tányért, és lehuppanok a fiú hasához.
- Hoztam neked vacsorát.
Ikuto felnéz, édes macskaszemekkel pillant rám.
- Köszönöm.
Becsukja a mangát, majd leül az asztalhoz, és evéshez lát. Yoru letelepszik mellé, és ő is eszik.
- Jó étvágyat – mondom. Ikuto viszonylag gyorsan elpusztítja az ételt, majd elégedetten bemászik mögém az ágyba, kinyújtóztatja a tagjait (újra előbukkannak macskajellegzetességei) majd macskásan megdörzsölgeti a szemét.
- Nézd, mit hoztam – teszem le elé a gombolyagot. A fiú szeme felcsillan, és gyorsan utána kap, ám még időben elrántom előle. – Nem, nem, ilyen könnyen nem kaphatod meg. |