Black Diamond koncert Hinamori Ame módra

- Ez hülyeség! – jelentem ki hangosan.– Minek kellene nekem ezt csinálnom?! Erre ott van a drága Utau, ráadásul neki sokkal jobb a hangja, mint az enyém! És képzelje el, hogyan reagálnának a kedves rajongók, mikor meglátnák, hogy nem az imádott Hoshina Utau-chanuk áll ki a színpadra, hanem egy kiscsaj, akit eddig még sosem láttak!! Ez nem kivitelezhető terv, Sanjo-san! – Ezzel befejezem a beszédet, lehuppanok az öltözőben levő puha kanapéra, és karba fonom a kezem, jelezvén, végeztem.

- Ame, ne legyél buta! – kaparja elő a nő maradék türelmének pár cseppecskéjét. – Képzeld el, ez lesz a debutálásod! És nem tudom elhinni, hogy azt gondolod, rossz a hangod! Hisz mindig Ikuto-kun hegedűzenéje mellé énekelsz, én magam is hallottam, milyen kellemes, tiszta a hangod. Biztos, hogy lelkesen köszöntenek majd téged is!

- Aha, persze – vetem oda foghegyről.

- És amúgy is, a te karakterváltásod Tsukival sokkal erőteljesebb, mint Utaué Dia-val. Jóval több X tojást tudunk előhívni a koncert során.

Ránézek a mellettem lebegő védelmező chara-ra. Nem sokban különbözik attól a Tsukitól, akit először megismertem, de mióta X került rá sokkal hallgatagabb, a ruhája pedig nagyon hasonlít Diaéra. Csak neki nem arany gyémántformák díszítik, hanem vörösek, utalva vámpírságára. Utau fellépő ruhája pedig egyben az én fellépő ruhám is lesz. Az a nagy, fekete-fehér sapka, ami alá persze az egész hajamat be kell gyömöszölnöm, és csak elől maradhat szabadon pár égszínkék tincs. Emellé egy napszemüveg (este lesz a koncert, ráadásul zárt térben… hol itt a logika??), fekete-fehér felső, aminek fehér része két frakkszerű részben lelóg a térdem alá, és fekete nadrág. Ja, és fehér gyöngysor a nyakamban.

- Akkor sem! – jelentem ki makacsul. – Amúgy is, ha Utau megtudja, akkor úgysem élem meg a koncertet, hisz annyira várta már, hogy együtt énekelhessen Ikuto hegedűjével, ez pedig áthúzza az egészet. Így is elég nagy stressz volt neki, hogy az Onedari CD-re én énekeltem fel a dalt. Egyszóval… NEM! – a vitát itt ismét lezártnak tekintem.

- Hát jó – vonja meg a vállát Sanjo-san. – Úgy tűnik, nem igazán érdekel, mi fog történni Ikuto-kunnal…

- Mi? – kapom fel a fejem.

- Tudod, ha nem vállalod a koncertet, megpróbálhatjuk Utau-val, de ő nem lesz elég ahhoz, hogy megfelelő mennyiségű X tojást begyűjtsünk. Akkor viszont mi elbukunk, a főnök pedig előveszi Ikuto-kunt, aki pedig biztos nem fog lelkesedni a feladatért, sőt, nem is fog engedelmeskedni. És akkor kényszeríteni kell őt, ami viszont nem biztos, hogy kellemes és jó lesz neki – magyarázza a nő. – De hát, ha téged ez ennyire nem érdekel…

- Rendben – állok fel. – Vállalom a koncertet!

Sanjo-san elmosolyodik.

- Jó kislány. Most magadra hagylak, készülődjél. A ruhát a szekrényben találod.

Hogy kerültem Easter irányítása alá? Nem emlékszem rá, pedig nem volt olyan rég. Csak azt tudom, ott hagytam a védelmezőket és a családomat, hogy Ikutoval tarthassak. Easter pedig tudomást szerzett rólam, és bevágott Sanjo-san felügyelete alá. Így kerültem össze Utau-val, aki viszont iszonyatosan féltékeny rám, így mindig szikrázik köztünk a levegő. Ráadásul Easter egyre jobban kihasznál, és mindenben ugyanaz a meggyőző érv: ”Ugye nem akarod, hogy bármi rossz történjen Ikuto-kunnal?”. Hát persze, hogy nem akarom!

- Remélem boldog vagy – hallok egy rideg hangot magam mögött. Na ez kellett még nekem… Hogy a drága Utau-chan idetolja a féltékenységtől sárga képét. – Játszottad a kis ártatlant, mintha nem is akarnád ezt az egészet, de tudom, hogy a lelked legmélyén végig erre vártál! Hogy lenyúlhasd tőlem a fellépést!

- Mégis mi hasznom van nekem ebből? – kérdezem, miközben próbálom a sapka alá gyűrni a hajam, de amint végeztem egy tinccsel és nekiállok a következőnek, a bent levő kicsusszan. Ilyen nincs… – Engem nem érdekelnek sem a drága rajongóid, sem a hírnév.

- De együtt énekelhetsz Ikuto hegedűjével, és ez viszont megéri neked!

- Azt bármikor megtehetem – jegyzem meg. Ez övön aluli, egy pont ide.

- Nem fogok veszíteni ellened – sziszegi Utau gyilkos kígyó módjára.

- Utau, csillapodj!

Az ajtó felé kapom a fejem, így a fogságba esett tincsek újra megszöknek. Így sosem fogok elkészülni… Asszem már most fel is adhatom.

- Ikuto! – kiáltom meglepetten. Utau hirtelen elvörösödik, arcára boldogság ül ki.

- Ikuto! – veti a fiú nyakába magát. Vagyis inkább vetné, ugyanis a macskasrác egy pillanat alatt elcsusszan az útjából. Ezt eljátsszák még egyszer kétszer, majd Ikuto mögém áll. Itt Utau megtorpan, arcára megint kiül a féltékenység.

- Hallom, együtt fogsz énekelni a hegedűmmel – susogja a fülembe Ikuto. – Már rég vártam, hogy újra dalolj nekem, édes – csicsergi a fülembe mézes-mázasan. Ikuto, kérlek, ne önts olajat a tűzre! Aztán hirtelen a fiú az ujjai közé csippenti pár tincsemet, és óvatosan a sapka alá gyömöszöli. – Majd segítek neked.

- Miért Ame? – rebegi Utau könnyekkel küszködve. – Miért mindig Ame? Mindent elmondtam az érzelmeimről, és te mégse veszel tudomást róluk. Miért bűn, hogy szeretlek?

- Nem bűn – mondja érzéketlen hangon Ikuto, miközben a hajamat művészkedi be a sapka alá, sikeresebben, mint azt én egyedül tudnám. Viszont ez a helyzet eléggé kellemetlenül hat rám, hisz most minden bizonnyal olyan dologba fogok bonyolódni, amihez nekem semmi közöm nincs. – Csakhogy mi testvérek vagyunk!

- De…!

- Semmi de – jelenti ki Ikuto. Bár nem emeli fel a hangját, még a hangszínét se nagyon változtatja meg, érezni, hogy most nem igazán kellene tovább ütni a forró vasat. – Én is vázoltam neked az érzéseimet irántad. Elég érthetően elmagyaráztam, hogy nekem csak a húgom vagy, nem pedig a szerelmem, esetleg a szeretőm. Fontos vagy nekem, és megvédelek, de ne várd el, hogy szerelmemként szeresselek.

Utau arcán végigcsordulnak könnycseppjei. Beharapja az ajkát, hogy valamelyest vissza tudja fogni a gyöngyházfényű bánatot. Látom rajta, hogy vívódik magában. Nem tudja elfogadni a valóságot, képtelen rá.

- Mindig csak Ame… Mindig… Pedig én régebb óta szeretlek – suttogja. – Sokkal régebb óta…

Ezzel sarkon fordul, és sebzetten elrohan. Ikuto nem fordít rá nagy figyelmet, inkább az utolsó tincseimmel vívja a harcot, hogy bekerüljenek testvéreikhez.

- Jó ez így? – kérdezem halkan.

- Hmm?

- Utau…

- Ne is törődj vele – feleli a fiú, majd beigazítja a sapkát. – Képtelen felfogni a dolgokat, és talán tényleg nagyon utál téged, de nem fog tenni ellened semmit. Nem tenne olyat, amivel kiharcolná a gyűlöletemet iránta.

- Bíztató… – nyögöm.

- Kész is vagy!